Megpróbálni. Együtt. Újra.

A kintsugi "készítés" egy 15. századtól datálódó mesterség. Olvasztott nemes fémmel illeszteni össze apró darabokat, hogy a kedvenc porcelán megmenthető legyen. Filozófia is született hozzá. A sors változásainak elfogadásra tanít az összetörés következtében megélhető megrendülés és a meggyógyítás, átmentés közbeni érzékeny állapot. Aki pedig birtokolja, azt mindig is emlékeztetni fogja a múlandóságra, az érték, a megbecsülés és hála megrendítő tartalmaira.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=3...
Megrendített ez a tanítás. Akkor amikor párkapcsolati leckék során odavetjük: nem kellett volna összetörni. Mert látod, sohasem lesz többé olyan. Ez egyébként igaz. Olyan már soha többé. A kintsugi mesterek úgy készítik a javítást, hogy azt soha nem álcázzák. Onnantól a seb az edény részévé válik. A beforrasztott seb nemesebbé és értékesebbé teszi az edényt.
A társkapcsolati munka legnehezebb része elengedni a múltra hivatkozást és nem hibáztatni. Nem menni vissza mindig az új szerződés megkötése előtti dolgokhoz. Újra tálcára tenni lemeztelenített szíveket. Kockáztatni. Bízni. Újra megismerni. Vagy talán most először megismerni!
Nem minden összetörött csészét mentenek át kintsugi életre. "Ha a törött daraboknak megtaláljuk a helyét, az egész részeiként tekintünk rájuk, akkor tovább tudunk lépni. A repedések nyoma mindig jól látható lesz, ezek emlékeztetnek arra, hogy milyen mélységeken mentünk keresztül, az arany pedig azt mutatja, hogy mindez a javunkra szolgált."
Idézet forrása (érdemes a teljes írást elolvasni): https://budapest.imami.hu/.../eletunk-tokeletlensegei-es...
Miskovics-Kobza Zsuzsanna Meső 2020. február 15.
Fotó: pixabay.com