Kosár
0
0 Ft
Szülés utáni intimitás
2018.06.22
Ki gondolta volna, hogy ekkora árat fizetsz. Hogy a tested és a lelked versenyt sajognak egymással.
A nőgyógyászok lazán odavetik, hogy hat hét után az asszonyok újra készen állnak, sőt nem egyszer hallottam anyáktól, hogy felszólították őket a házastársi kötelesség teljesítésére. Mert szegény férfi. Rá ki fog gondolni? Persze, ezt olyan idétlen virágnyelvbe csomagolva, mint a méhecskék és a beporzás, nők ellen elsüthető szexista poénokba csomagolva, melyekre illik férfiként cinkosan visszakacsintani. Otthon a férj, aki esetleg hallotta a dörgedelmet, odasimogatja finoman, vagy erőteljesebben. Az orvos is megmondta. Lehet. Letelt a hat hét. Most már aztán igazán jó lenne... Szerencsés vagy, ha legalább ezt nem kaptad otthon...
Jelzem, a szoptatás intenzív hormonkoktélja az édesanyát ebben az időszakban kisbabája életben tartására sarkallja és nem a párkapcsolat "megtartására". Ez természetes. Ez egészséges. Ebben nincs semmi kirekesztősdi. Ezt a természet diktálja. Persze, erről sem beszélünk, erről sem tudunk időben. Pedig igen fontos vanság az amúgy krízisekkel kibélelt időszakban.
A bábai szemlélet szerint szülés után az édesanya akkor képes újra szeretkezni, amikor önszántából és merő vágyból letépi párjáról a nadrágot. Ez persze előfordulhat akkor is a hormonális átmosódás okán, amikor amúgy nagyon fáj és mégis olyan jó lenne. Nem azért mert ő erőlteti, azért, mert belőlem fakad. Én szeretném. Szerelmes vagyok a gyermekem apjába. Minden szinteken vágyódva utána.
Magadtól kérdezd meg kérlek, hogy valóban kívánod-e a teljes behatolással járó szexualitást. Ha pedig nem, akkor kérd meg a párodat, hogy más formáit válasszátok az örömszerzésnek, amíg teljesen rendbe jössz. Testileg is. lelkileg is.
Ismerek házaspárokat, akik éveken át türelemmel vártak a teljes gyógyulásra. A lélek rendbejöveteléig akár teljesen egymáshoz érés nélkül, a lélek sebeinek helyrehozatala után az intimitás más módjait virágoztatva. Egy jó alapokon nyugvó párkapcsolat/házasság ezt nem hogy kibírja, de alapként tekint erre a hozzáállásra.
Ezt azért írtam, mert tisztában vagyok a népi riogatással, ami azzal kapcsolatos, hogy aki nem adja át magát rendszeresen a testi örömöknek a férjével, az megcsalásra, később válásra számíthat. Ha van két ember között kölcsönösség, egyenrangúság, együttérzés és mindemellett krízishelyzetekben a másik mellett kitartás az elsődleges, akkor ez egyszerűen nem történhet meg.
Ezt most nem csak neked írom, hanem annak a rengeteg édesanyának, aki ezt a kérdést ugyanígy feltette volna...
Sajnos nem vagy egyedül. Sajnos, nagyon sokan vagytok.
Ezt azért tartom fontosnak elmondani, hogy tudd, nem csak veled történt ilyen és a többiek is sanszosan magukat hibáztatják.
Nem álltam ki magamért. Nem álltam ki magunkért. vagy pont fordítva. Nem kellett volna kiállni magamért, magunkért. Lám, magunkra rántottam a büntetést. Nem voltam tájékozott, az volt a baj. Túlságosan képben voltam, az volt a baj.
Sajnálom, amiért sok olyan asszonyt ismerek, aki nehezen gyógyuló gátsérülése okán dönt úgy, legközelebb vagy császárral, vagy sehogy. Ha lehet, akkor inkább sehogy, mert a gyermekágyas időszakot elemi fájdalmak között végigcsinálni inkvizíciós kihívás. Az élmény pedig maradandó.
Sajnálom, amiért olyat kell halljak, hogy a kontrollon a saját és természetesen fizetett orvos azt mondja, hogy itt minden rendben van. Ha pedig elmerészkedsz mégis egy másik szakrendelésre, akkor az új dokid kiakad a látvány okán.
Sajnálom, amiért sok olyan asszonyt ismerek, kiknek gátsérülése az állítólagos gyógyulás után évekkel is felsajdul a hegek mentén. Lehet rá mondani, ó kérem, ez csupán fantomfájdalom.
Sajnálom, amiért alapvetően rendül a bizalom. Szakemberben. Hozzáértőben. Olyanban, kinek tenyerébe tettem a szülésemet. Magam sorsát és a kisbabámét. Igen, magzatom is érintett, hiszen a gyermekágy idején a depressziónak adva önmagam neki sokkal kevesebb jut belőlem. Sebeimet nyalogatva, könnyeim tükrén nézem a kicsi kincset, aki a kaput tokostól rántotta rám. Együtt megélni a kettőt. A születés örömét és a testem mérhetetlen gyászát... A lelkem kétfelé szakad. Szellemem mantrázza, megérte, örülj, hogy van egy szép és egészséges gyermekedbe. Mindenki más is ezt mondja körülöttem. Szedjem hát össze magam...
Nem célom elemezni, ki és miért jutott idáig. Tudnám sorolni az okokat, és adott esetben az elkerülhetőségeket.
A célom csupán annyi, hogy belekiabáljam a levegőéterbe, ha magadra ismersz, azonnal keress valakit,
- akivel a szüléstörténetedet feldolgozhatod,
- akivel gyógyító beszélgetés keretein belül sírhatod el nem sírt könnyeid,
- aki hallani és nem csak hallgatni fog téged
- aki együttérzéssel, szakértelemmel, tapasztalattal segíti válladra a feloldozás palástját.
Mert nem te vagy a hibás. Hibáztatható sem vagy. Nem támaszthatóak veled szemben felülemelkedési elvárások.
- Legyél jó és legyél jól. Másokkal is megtörtént.
vagy
- Bizonyára én vagyok az egyetlen ilyen szerencsétlen.
Mindegy melyiket mantrázod. Az elszigeteltségedet, a magányodat, a magadba fordulásodat erősíted velük.
Szeretettel gondolok minden érintett gyógyulására, csodás együttléteket kívánva a gyógyult jövőben.
Utóirat: Engem s kereshetsz. Másokat is tudok ajánlani. Széles ez országban.
2018. június 22.
Fotó: pixabay.com